2009. június 14., vasárnap

Budapest-Nicaragua















Budapest – New York





Azt talan mindannyian tudjatok, hogy utunkat aprilis 27-en New Yorkban kezdtuk el, ahol korulbelul 1 hetet toltottunk. New York magaert beszel, rengeteg a latnivalo, rengteg az ember es ebbol kifolyolag nagyon szines a varos.Mi korulbelul napi 10-13 orakat koszaltunk az utcakon es este 10-11 korul hullan doltunk az agyba. Az elso lany, akinel 3 napig szalltunk meg Brooklynban lakott, a pap pedig Bronxban. A koltozes napjan csupan a metron 2.5 orat toltottunk. Tehat, aki New Yorkba kivankozik szamoljon par nappal mindenkepp.A lannyal ellentetben a volt papbacsi nagyon kedves volt, hihetetlen, hogy nemely embernek milyen bizalma van idegenek fele. 20 evet toltott Afrikaban misszionariuskent, bejarta szinte egesz Latin-Amerikat, ugyhogy meselnivalo mindig akadt. Nala barmikor lehet lakni Aki nem tudna mind a ket helyen a couchsurfing segitsegevel talaltunk szallast.Erdmes megnezni… Sot mi tobb minket ez huzott ki a pacbol a repteren is.New York – Fort LauderdaleMajus 4-en indult volna az esti orakban NY kisebbik reptererol a Spirit Airlines altal uzemeltetett jaratunk Fort Lauderdalebe, ahol nem is gondoltuk, hogy repulot kell valtanunk ahhoz, hogy megerkezzunk Managuaba, Nicaragua ‘rettegett’ fovarosaba.Becsekkolaskor varatlan fordulat tortent, -amint kesobb kiderult ennel a tarsasagnal nem is olyan varatlan- kozoltek, hogy a rossz idojaras miatt sajnos kesik a gep, igy nem fogjuk elerni a csatakozo jartot es a legkozelebbi gep 3 nap mulva esedekes.Normal esetben ilyenkor az ember kap valami karpotlast, vagy legalabb biztositanak szallast…, de szerencsejukre az esore/idojarasra tudtak fogni mindent, amely allitlag az egyetlen eset, amikor nem tartoznak az utasoknak semmivel.Ekkor egyszerre sebes pozitiv es negativ gondolatok cikaztak a fejunkben, milyen jo is, hogy Floridaban tolthetunk 3 teljes napot, de hol fogunk lakni, mi lesz a Managuaban lefoglalt szallassal, akik mellesleg csak a mi 5-dik konyorgo levelunkre jonnek ertunk a repterre (ejjel 1-kor), mi lesz a nagypapaval, aki Ometepe szigeten var minket es azt hiszi majd, hogy elvesztunk a fovarosban…A helyzet adott volt. Orulunk, hogy megyunk Floridaba.Meg a repteren gyorsan irtunk nehany embernek a couchsurfingen, hogy ez meg ez tortenet es nem tudna-e valaki fogadni minket. Ha nem is aznap estere, hiszen ejfel-1 korul landoltunk, talan a kovetkezo ket ejszakara… En nem hittem volna, hogy ez tenyleg ilyen szuperul mukodik, hogy ennyi nyitott ember van a vilagban.Leszallas utan meg meg sem kaptuk a csomagokat, amikor egy nagyon kedves email vart minket. Brandy szeretettel vart minket, tenyleg gyonyoru, a tengerparttol kb 10 percre fekvo hazaban. Annak ellenere, hogy aznap erkezett hozza egy masik par Kanadabol, minket is elszallasolt. Azonnal kulcsot nyomott a kezunkbe, mondta, hogy holnap o koran megy dolgozni, de erezzuk magunkat otthon, hasznaljuk a bicikliket es majd este talalkozunkMondanom sem kell ez igazan meglepeteskent ert.Masnap a kanadai parral reggeli utan Miamiba mentunk (nekik volt autojuk: napi 13 USD-ert bereltek).A maradek napjainkat Fort L-ben toltottuk, ahol mindketten sikerult nagyon vicces foltokban leegnunk, cirkaltunk a hatalmas, felbecsulhetetlen erteku villak kozott, amelyek szinte termeszetes tartozeka volt az orias meretu jacht is.3 nap utan szomoru bucsut vettunk Brandytol is trinidadi baratjatol, akik nem csak szallast, de meg repteri transzfert is szolgaltattak nekunk. Tenyleg, igazan kedves emberek.Fort Lauderdale – NicaraguaMajus 4-e helyett 7-en este az ejfeli orakban megerkeztunk Nicaragua fovarosaba, Managuaba. A ‘legendak’ szerint az orszagban az esti orkaban, fokenta a fovarosban nem erdemes koszalni, igy kicsit felenken tettem ki a labam a repterrol.Persze, rengeteg amerikai turista erkezett velunk egyutt, hiszen Nicaragua kedvelt szorf paradicsom is.10 perces taxiut utan megerkeztunk a vendeghazba, ahol nagyon egyszeru, de tiszta szoba vart minket.Masnap egy kis reggeli seta utan a szallasadonk segitett fogni egy taxit, amiben ugyan mar harman ultek, de mi meg gond nelkul kenyelembe helyezzuk magunkat a picurnya csomagjainkkal, gondoltak.Utkozben kiszortuk a tobbi utast es a buszallomasnal mar csak mi maradtunk. Az elmeny, ami itt fogadott, felejthetetlen ilyenben meg Azsiaban sem volt reszunk, hiszen ott jo szokasukat megtartva (valoszinuleg a vallas miatt is) akarmennyire kozelkerulnek hozzad nem erintenek meg. Itt sajnos ez nem igy van. Segitoen, mielott meg kiszalltunk volna a kocsibol, mar nyitottak a csomagtartot, hogy kivegyek a taskainkat. Itt korulbelul 15 emberrol beszelek. Lelassultsag nem elony A helyzetet leginkabb egy hatalmas hangyabolyhoz tudnam hasonlitani, amibol alig lehet kitorni. Mindekozben torkaszakadabol uvolti mindegyikuk a varos nevet, ahova az o altaluk preferalt busz indul.Szerencsenkre a mi jaratunk nem parkolt messze, igy felmenekultnk az amerikabol importalt kozel 40 eves iskolabuszra, ahol kenyelembe helyezhettuk magunkat a 2 oras ut erejeig.Kocsikulcs fordulassal megszolalt a zene es Aventura osszes szamat vegigbulizhattuk Rivasig. A buszo itt leintesre allnak meg, utasok fel-le, kinek hol kenyelmesRivastol nem messze talalhato a kikoto, ahonnan az egy oras hajouttal meg is erkezunk Kozep-Amerika legnagyobb tavanak szigetere, Ometepere.A hoseg tikkaszto, de mi ennek orulunk…az emberek szinte csak spanyolul beszelnek, en ennek is orulok, legalabb nagyobb a nyomas, hogy temposan megtanuljuk az alapokat. Mivel a szigeten csak varoskak vannak, az embereket kerdezoskodes segitsegevel talalja meg az ember. Utca, hazszam ismeretlen. A nagypapat, akihez jottunk csak ugy ismerik, hogy a nemet – el aleman -, pedig mar 21 eve itt lakik. Par percen belul tenyleg meg is talaltuk, aki eppen keresztrejtvenyt fejtett a fedett teraszon. Manueltol suttogva kerdeztem, hogy szerinte jo otlet-e, ha a csapbol folyo vizet isszuk, de kiderult itt Azsiaval ellentetben ihato a csapviz (a szigeten biztos). Miutan lehutottuk magunkat a jeges vizzel, megismertuk a csalad tobbi tagjat is.Dedlefen (nagypapa, tegnap unnepelte 79-dik szuletesnapjat) kivul itt lakik a felesege, aki 25 evvel fiatalabb nala (helyi asszony). Rajtuk kivul a no lanya, aki sokat nincs a szigeten es az o masik ket lanya, akik 6 & 12 evesek. A telken 3 kulonallo haz all, az egyikben lakunk mi, ez a legujabban epitett, talan legszebbnek mondhato. Bar, nem mintha itt barki is torodne ezzel. A kert szep, rendezett, de a szobak, a hazak nagyon egyszeruek. A falakat nem festik le, egy agy, egy szekreny es slussz.A konyha, mosogato es mosoresz a fedett terasz alatt talalhato. Az eddigi eszreveteleim alapjan a helyi nok napi elfoglaltsaga a mosasbol (termeszeesen kezzel – mar en is megtanulam), talan a kerti locsolasbol, a szomszed kuksolasabol es a nagyon egyszeru fozesbol all. Nemzeti etelkent titulalt gallopinto – vorosbab rizzsel osszekeverve – napi eledel minden csaladban.Az elso napokaban nagyon nehez volt megszokni, hogy itt minden olyan lassan torteneik, itt mindenki raer, semmi rohanas. A sziget csendjet a zeneszo, a lopatak dobogasa, a gyerekek zsivalya, a busz dudahangja, a nok kezenek mosas kozbeni surlodasa tori meg.Termeszetesen, kozert itt nincsen, minden sarkon valamit tudsz venni, ha szerencsed van, lesz aki mast arul mint a tobbiek.A lanyok itt 15 eves korukban erik el az erettseget, hogy noknek titulaljak oket. Ettol a kortol kezdve mar barki kikezdhet veluk. Igy nem csoda, hogy atlagosan 3-4 gyermek edesanyja egy korunkbeli lany.Persze, ez azt is jelenti, hogy a ferfiaknak meg csak ekkor kezdodik az elet java, a lanyoknak meg szexualis teren kezd veget erni. Szules utan nem torodnek magukkal egyaltalan es meglepoen nagyon tulsulyosak.A nagypapa hobbibol nemetet tanit ingyen barkinek. Osszesen 5 tanitvanya van.:) ebbol is 4 testver. Az otodik fiu azt mesete multkor viccesen, hogy o 8 testvererol tud, a tobbit szerinte az apja se tudja.Ahol lakunk a nonek is 3 gyereke van 3 apatol, de a gyerekek meg soha nem lattak az apjukat… tehat itt aztan lehet meselni az idealis csaladmodellrol.Az orszag rengeteg segitseget kap kulfoldiektol, onkentesektol, a turizmus fejlodik, de nem hiszem, hogy itt az emberek egyaltalan felkeszultek lennenek nagyobb szamu turistak fogadasara.Reggel 6 ora van, Manuel elindult megmaszni az egyik vulkant, remelem visszater…En mar hallom a szobaban, hogy valaki elkezdte sikalni a ruhakat.Hamarosan nekiallok a spanyoltanulasnak, aztan van egy talalkozonk egy sraccal, aki par eve vett egy telket es sajat kezuleg epiti a hotelszeruseget. 3-4 hazbol allo komplexum es mar csak az egyik haz fele hianyzik.Mivel itt a fozesnek tenyleg semmi kulturaja nincsen kitalaltuk, hogy nehany alap dolgot (hogy kell teszat fozni…) megtanitok ket lanynak, akik majd szakacskodnak. Szamitasainkkal ellentetben nem hiszem, hogy meg egy hetnel tovabb maradunk a szigeten, ez meg eleg lesz arra, hogy korbejarjuk az egeszet. Mondanom sem kell, termeszetileg gyonyoru, ket hatalmas vulkan labanal, gyonyoru madarak, dzsungel…

2009. május 30., szombat

Nicaragua II.
















Ometepe – Granada

Mielőtt elhagytuk volna Ometepét, átutaztunk a sziget másik oldalára, hogy megmártózzunk a híres forrásvízben, illetve, hogy megmásszuk a sziget kisebbik, ám sokkal gazdagabb növényvilágú, szinte dzsungeles vulkánját. A túrát korán reggel kezdtük pár liter víz és néhány banán kíséretében, ami nehézkesen, de kitartott a 8 órás úton.

Valaki ajánlotta, hogy ha arra járunk érdemes megnézni szállás céljából a Totoco nevezetű eco hotelt, ami 6 hektáron terül el közvetlen a tópart feletti hegyen. Szerencsénkre a holland fiatal tulajdonosok gondoltak a fiatal vendégekre is, így építettek egy nagyobb dormitoryt, amelynek teteje nem volt teljesen zárt, így közvetlen a természetben éreztük magunkat. Reggel a majmok hangos ordítása ébresztett bennünket. Szuper hely, nagyon jó ötletekkel és tényleg eco.

A szigetet elhagyva Granada felé vettük utunkat, amely Nicaragua egyik legszebb városa, igazi koloniális stílusú, színes házakkal, hatalmas belső udvarokkal, minden utcasarkon templommal. Nicaraguában nagyon erősen dominál a katolikus vallás, a buszokat Jézus képekkel dekorálják, vasárnap mindenki a templomban ül, ennek ellenére a többség a lopást mégsem tartja bűnnek.
Ebben a városban lakik a legtöbb külföldi is. Az első éjszakát Johnathannál töltöttük, akit szintén couchsurfingen keresztül ismertünk meg.
Miután a délutáni órákban megérkeztünk a 45 éves amerikai életművészhez az ittlétünk úgymond nagyobb fordulattal megváltozott. A nyugodt, zárt szigeti életritmus után itt más várt bennünket. Johnathan extrém ízlése az első pillanattól kezdve magáért beszélt. Lila falak, piros csempe, kék bár pult, stb. (fényképen láthatjátok), plusz 4 csivava (sorrendben 8,9,10,11 elnevezéssel). 1-től 7-ig a teknősöket nevezte el.
Johnathan körülbelül 1,5 éve lakik itt, azóta próbálja felépíteni csodapalotáját, amely Miamiban a legmenőbb night club lenne, de itt sajnos nem állja meg a helyét.
Az ország iránti elégedetlenségét, az emberek iránti utálatát gyorsan tudomásunkra hozta. Állítása szerint minden alkalommal meglopják, becsapják, annak ellenére, hogy ő segít a szomszédok házait rendbe tenni, újra festeni (ez később kiderült, azért teszi, hogy az ő ingatlanja többet érjen, sőt mi több a munkát is a couchsurferekkel végezteti).

Érkezésünk után pár perccel megérkezett Becky és Own, akik a szomszédban laknak. Londonban december óta munkanélkül voltak, elhatározták, hogy ideköltöznek pár hónapra, mivel Becky anyukája felépített egy gyönyörű házat, két belső udvarral, medencével, könyvtárszobával, 3 hálószobával. A ház egyébként üresen állna, kivéve a reggeli órákat, amikor a bejárónő pár órát itt tölt a takarítással, illetve az esti órákat, amikor a hölgy férje őrzi a csodaszép ingatlant (lásd fotók).
Terveik szerint 2 szobát ki szeretnének adni, így szükségük volt pár jól használható fényképre, illetve néhány tanácsra mit is érdemes feltenniük a weboldalra. Ennek kapcsán még aznap este megkértek minket, hogy menjünk át hozzájuk másnap egy kicsit segíteni.
Nem sokkal később csatlakozott a társasághoz Claudio (kb.65 éves), aki kanadai születése ellenére dél-olasz maffia családból származik, így örökölte azt is hogyan meséljen órákig színészi előadásmódban történeteket. Claudiót pár nappal azelőtt megtámadták egy macsettával (itt szinte mindenki van ilyen hosszú, főként munkaeszközként használatos kése), ami az arcán egy nagy vágást okozott. Arany szabály, hogy itt soha nem lehet beleavatkozni, ha két nő összekap. A teljes történetet én sem értem, de a lényeg, hogy az egész két nica nő egymásnak esésével kezdődött. Állítólag ez itt természetes.
Pár óra múlva elszakadtunk egy gyors vacsora erejéig az igen szórakoztató és vegyes társaságtól. Miután visszatértünk egy kutyával megfogyatkozott a társaság. Elrabolták az egyiket. Filmjelenethez hasonlóan a rablás után egy fiatal gyerek hozott egy mobiltelefont és biztosította Johnathant, hogy majd ezen hívni fogják a váltságdíj végett.
Közben majdnem elfelejtettem, hogy Tony is előkerült a ház egyik szobájából. Akkor az még nem teljesen derült ki, hogy az angol fiú már két hete lakik ott, bár ezért cserébe minden nap festeget egy kicsit a szomszédban.
A kalandok másnap folytatódtak. A csengő minden órában legalább kétszer megszólalt és mindig valaki más állította, hogy ő tud valamit a kutyáról.
A kutyát nehézkesen valaki 2 nap múlva visszahozta.

Tonyt megcsípte egy skorpió, így őt az angolok elvitték a faluszéli kórházba, ahol az infúzió lecsöpögése után közölték vele, hogy jó lenne, ha már elhagyná a betegágyat, mert mások a földön várakoznak…
A furcsa házban töltött órák hozzásegítettek ahhoz, hogy megértsük miért is történik ennyi negatívum az amerikaival. Ő az a bizonyos típus, aki vonzza az ilyen típusú eseményeket, akivel mindig kell, hogy valami történjen, egyébként nem érzi jól magát.

Manuel fotómunkájáért cserébe kaptunk néhány vendég éjszakát az angoloknál, annak ellenére, hogy messze nem terveztük ilyen sokáig ottlétünket Granadában.
Velünk együtt Tony is átköltözött.


Granada – Bluefield

Granadából a hajnali órákban elcsíptünk egy buszt, ami Managuába vitt minket, ahonnan egy másik járattal 7 órát utaztunk, míg elértük Ramat. Sajnos az itteni hajócsatlakozást már nem értük el, így az éjszakát ebben a kis poros városban töltöttük, ahonnan másnap reggel 2 óra hajókázás után megérkeztünk Bluefield nevű városba. A régióban május óta elkezdődött az esős időszak, ami azt jelenti, hogy bármikor utolérhet bennünket egy jó kis trópusi zuhé. Ez velünk pont akkor történt, amikor beszálltunk a hajóba, mondhatni kis csónakba, ami addig soha nem indul el, míg 20 ember meg nem váltotta a jegyét. Úgy tűnt felkészültek, mivel egy nagy nejlon darabot borítottak a fejünkre, amit mindenki teljes erejével próbált tartani, hogy el ne szálljon a sebesség miatt. 1 órát a lepel alatt, 1 órát a nélkül utaztunk végig a folyón.

Bluefield az ország másik, vagyis karib oldalán fekszik, így teljesen más kultúrával rendelkezik, más népcsoporttal lakott. Érdekes keveredése található a környéken a kreoloknak, a miszkitóknak és a nicaraguaiaknak.

A városba egy részről szerencsésen jó időpontban érkeztünk, mivel pont május utolsó napjaiban rendezik meg a térség legnagyobb karneválját, utcai táncosokkal, dínom-dánom…
Abból a szempontból viszont szerencsétlenül alakult, hogy a következő hivatalos hajó 5 nap múlva indult a Corn islandre, amiért tulajdonképpen idáig utaztunk. A sziget Nicaragua egyik legszebb helyeként emlegetett, turisták által még limitáltan látogatott karib-tengeri csoda.
Terveink szerint megpróbáltunk volna Corn islandről átjutni a nem messze fekvő, viszont már Kolumbiához tartozó Providencia szigetére, ahol találkoztunk volna a Fruzsival és Csanáddal.

Rövid kérdezősködés után örömmel hallottuk, hogy másnap El Bluff kikötőből
(20 perc hajóút Bluefieldről) cargo hajó megy a szigetre. Reggel 5 órakor már a hajónál várakoztunk 3 amerikaival, egy görög lánnyal és pár helyivel, akik a Corn islanden laknak – igazán ez erősített meg bennünket, hogy nem lehetünk rossz helyen, ha valaki, aki ott lakik, szintén velünk együtt utazik.
Megérkeztünk El Bluff kikötőjébe. Pár perc alatt kiderült, hogy aznap onnan hajó biztos, hogy nem indul Corn islandre, de holnap viszont tuti. Kételkedve, de mégis próbáltunk hinni az újabb infónak, így szállást kerestünk a nem túl barátságos szigeten. Azt hiszem eddig ez volt életem legócskább helye. A kemény gyerekmunkától kezdve, a drogokig itt minden megtalálható volt. Bár, mint mindig, itt is összeakadtunk egy nagyon szimpatikus homárhalásszal, aki megvendégelt magához és a felesége átlagon felüli, nagyon finom ételt készített nekünk.
Jellemzően a halászi munkát a kreolok végzik az országban. Gregory kreol származása révén remekül beszélt angolul, így beavatott minket a homárhalászat legmélyebb fortélyaiba is.

A nap folyamán a Corn islandre kívánkozó turisták száma körülbelül 20-ra ugrott. Mindannyiunkat értesítettek, hogy a cargo hajó reggel 6 körül érkezik, de tanácsos 5-re a kikötőben lennünk.

Másnap a mi reggelünk már egy igazi kalanddal kezdődött, miután a vendégház tulajdonos nője bezárt minket a házba (nagy rácsos ajtó), mivel szerinte nem 100, hanem 130 cordobába kerül a szobánk. A szoba elfoglalásakor megállapodtunk az árban, de úgy tűnik, ő meggondolta magát és az éjszaka folyamán felemelte az árat.
A nő hisztérikus és gonosz (azzal nyugtatott minket, hogy kinyitja majd az ajtót, ha elment a hajó, majd magára zárta szobája ajtaját) viselkedése miatt már csak azért sem fizettünk neki többet.
Egyetlen kiutat találtunk. Az egyik szoba ablakából a kertbevezető lépcsőre ugrottunk, ahonnan menekülőre vettük…
Kb. 1 óra múlva, mikor a hajó még sehol sem volt megjelent a nagydarab miszkitó nő, hogy követelje a pénzét…mi már csak a rendőrnek fizettünk.
9 óra tájt felkeltek a kikötő dolgozói, akik határozottan közölték, hogy a hajó még nem indult el Ramaból, ami azt jelenti, hogy még legalább 5 óra, ha egyáltalán elindul…De akkor miért mondja mindenki biztosra?? Miért? – csupán azért, hogy mondjanak valamit.

Mivel elég sokan voltunk a csalódottak táborában megpróbáltunk találni egy halászt, aki fuvart biztosít a pár órás útra. Alkudozásra nem volt sok lehetőségünk, az ár 700 USD-ral kezdődött. Annak ellenére, hogy Nicaraguában vagyunk és azt hinnénk, itt mindenki örül minden kis pénznek, nem, ez nem így van. A körzet nagy drog továbbító központtá vált, így ez gyors és könnyű lehetőség sok pénz keresésére.
Rengetegen erre szállítják Kolumbiából a drogokat Amerikába, ám a rendőrök helikopterrel figyelik őket és ellenőrzik a hajót, így ha vészhelyzet van a kapitány kénytelen megszabadulni a kokaintól, így nincs más választása, mint a vízbe dobja a hatalmas zsákokat. Egy zsák körülbelül … kg kokaint tartalmaz, amelynek az itteni értéke … Ft. A halászok fehérhomár halászatként emlegetik azt, amikor valakinek szerencséje van és rátalál egy ilyen csomagra.

Bluefield – Pearl Lagoon, Pearl Keys

El Bluff kikötőjéből vissza Blufieldre és gyors döntés után már egy másik hajóban találtuk magunkat, ami a Pearl Lagoonhoz szállított bennünket. Még a kikötőben csatlakozott hozzán egy chilei srác, aki együtt utazott a japán fiúval és egy görög lány.
Pearl Lagoon nem nagy város, viszont lakosságának többségét kreolok alkotják - akik sokkal életvidámabbak, mint a nicaraguaiak-, így kellemes hangulatú.
Mialatt a tengerpartra sétáltunk egy bokorból hirtelen két rendőr izgatottan ugrott elő. Az egyikük kezében pisztoly, a másik egy gumibottal hadonászott.
A jelent ismét filmbeillő volt, pár perc rohangálás után elkapták a keresett személyt. Bilincs, és mivel a város nem nagy elsétáltak a rendőrségre.

Az esti órákban az egyik étteremben összefutottunk egy spanyol sráccal, aki itt él egy ideje, a barátnőjéé (helyi) az étterem és kiderült, hogy szerveznek kirándulást a Pearl szigetekre. Nem is álmodtunk róla, hogy oda eljutunk a horribilis árakból kifolyólag, de ez alkalommal szerencsénk volt és ötünknek sikerült nagyon kedvező üzletet kötni. Így majdnem 3 napot töltöttünk a lakatlan szigeteken, sátorban aludtunk, éjjel nappal kókuszt ettünk, a halászok friss zsákmányából válogattunk, meglátogattunk egy halász szigetet… fantasztikus élmény volt.
A hullámok sokszor 3- 4 méter magasan voltak mellettünk, de a kapitány mindig megnyugtatott, hogy ez természetes…csak egy kicsit nyugodtam meg.

Esténként mindig a halászok (hárman jöttek velünk) izgalmas történeteit hallgattuk. Az egyik srác háromszor is talált kokaint. Ennek ellenére csupán két kis faháza és egy hajója van. A pénz itt gyorsan jön, gyorsan megy. Mellesleg a bank nem nagy divat, és a matrac alól az egyik rokona kirabolta a vagyonából.

A szuper túra után visszatértünk a szárazföldre, ahonnan Costa Rica felé vettük utunkat. A reggel 5 órás busszal Ramaba mentünk vissza, ahol elértük a San Carlos-i buszcsatlakozást. San Carlos közvetlen a határon fekszik. Az út összesen este 9-ig tartott folyamatosan. Borzalmas út körülmények között, néha majdnem felborultunk, de még idejében visszatolatott a buszsofőr, hogy újból vegye az irányt.
Nagy szomorúságunkra a vendég házban derült ki, hogy a lelakatolt kistáskából, amit esővédő is takart, és végig az ölünkben vagy a lábunk között volt hiányzott egy táska, amiben az útlevelek voltak. Kiraboltak. Innentől mindenkire nagyon csúnyán néztem.
Éjfél volt mire megérkeztünk a rendőrségre, amely a ’város szívében’ – 3 km-re a várostól helyezkedett el. Fél órába telt még valakit sikerült felébresztenünk a horkolásból. A rendőrség nagyon mókásan nézett ki. Igazi időutazás. A rendőrtiszt 10 perc keresgélés után talált papírt, amit befűzött az írógépbe.
4 hét ittlét után egész jól megértettük egymást, megtanultam hogy mondják spanyolul: elrabolták, a mellettünk ülő férfi gyanús volt, útlevél…
Másnap reggel az immigrációs irodában kezdtük a napunkat, ahol az este jól begyakorolt mondatokat ismételgettük spanyolul, hogy ismét felvázoljuk a történteket.

A legrosszabb hír az volt, hogy a hosszasan megtett utat újból meg kellett tennünk, mivel nem volt más választási lehetőségünk, mint visszamenni Managuába.
Ezt aztán tényleg nem kívántam… Mellesleg az én helyzetem még bonyolultabbnak tűnt, mivel Nicaragua a kubai magyar nagykövetséghez tartozik. Így csak ők tudnak nekem bármit intézni. Végül a német követség segítségével, úgy tűnik hétfőn átvehetjük az 1 évre érvényes útleveleinket.
Tehát még aznap a hajó és busz közül a hajót választottuk és 14 óra út után megérkeztünk Granadába. Ismét Granadába az angolokhoz, akik nagyon rendesek és befogadtak minket, ameddig nem kapjuk meg az útleveleinket…

Ha minden jól megy, hétfőn útra kelünk és Costa Ricán, Panamán keresztül átutazunk Kolumbiába.:)