Hajós élet Panamában

Július 14-én a reggeli órákban, miután mindenki készen állt az indulásra felhúztuk a horgonyt, és a vitorlákat, hogy szélegyenest körbehajózzunk a Bocas-i szigetek között, és hogy belekóstoljunk a hajózós életformába, tanuljunk és szokjuk egymást. Thom nagyon óvatosan kezeli a helyzetet, mindenkinek ad lehetőséget arra, ha meggondolná magát, még időben leszállhasson a hajóról.

Az első hét elég nyugisan telt, mindenki hozzászokott a kis helyéhez és bár sokat esett az eső megtanultuk a vitorlázás alapszabályait.

3 helyen horgonyoztunk le a hét során, hogy megtaláljuk a legjobb búvárkodós és horgász helyet. Sajnos eddig csak egyszer volt kapásunk, de ez alkalommal egy hatalmas spanyol makréla harapott a horogra, amit a fiúk szakszerűen megpucoltak, mi pedig lányok szójás-citromos pácban állni hagytunk, majd kókuszolajban kisütöttünk. A hét második felében dominósorban kidöntött minket egy betegség, így én is 2 napig lábra se bírtam állni. Szerencsére a fiúk egyik beszerzőútjuk során nemcsak egy hatalmas banánággal (rajta kb. 50 banánnal), hanem egy egész zsáknyi lime-al, egy érdekes gyümölccsel (amiről később kiderült, hogy szerecsendió) és 3 darab kakaóterméssel tértek vissza. A lime felét még aznap este kifacsartam, hogy elég C-vitamin jusson a szervezetembe. A banánnak kellett még 1 hét mire napsárgára érett és mindenféle ételkülönlegességet készíthettünk belőle. A szerecsendiót és a kakaót még aznap elkezdtük feldolgozni. A szerecsendió egyszerűbb, miután kiszedtük a diót és megszabadítottuk az élénkpiros hálószerű buroktól egy tepsibe elkészítettük a szárításhoz. A kakaó kissé macerásabb, de mivel mindenki nagyon lelkes volt és besegített a pörkölésbe, porrá zúzásba az esti vacsora finom desszertje lehetett a frissen főzött csokoládé.

A közel egy hetes túra után visszatértünk 2 napra a főszigethez, hogy kicsekkoljunk a hajóval és bevásároljunk kb. 2-3 hétre. 50 kiló liszt, rízs, yukka, tejpor, óriás kiszerelésben kakaópor, paradicsompürék, tonhal…

Július 24-én reggel, miután indulásra készen állt a hajó (minden a helyén, minden felpakolva, felkészülve a legzordabb körülményekre) végre elhagytuk Bocast. A hullámok nagyon ringatósak voltak és a szél nem igazán kedvezett nekünk, így szinte mindenki elég gyorsan a földre került. Én voltam talán a leggyorsabb és a hajó orrában próbáltam összeszedni minden erőmet, de nem igen ment. A nap felét így szenvedések közepette próbáltam átvészelni és a karommal takarni a fejemet a tűző napsütésben. Közben a többiek felosztották a csapatokat, mivel 4 óránként váltottuk egymást a kormány előtt. Az én időm este 8-tól 12-ig jött volna el, de nem jött el soha, mivel lábra se bírtam állni. Az éjszaka közepén csupán a heves eső kényszerített a konyhába. Thom éjfél tájt mindenkit finoman felriasztott, hogy csodálatos élményben lehessen részünk. A hajó mellett delfinek cikáztak és a tengerben lévő planktonok foszforeszkáló csillogása világította meg őket. Az égbolt csillagok borították és a tejút vonalai tisztán kirajzolódtak.

A hányinger még mindig nyomasztott, de egy pirula enyhítette a kellemetlen érzetemet, így a reggel 8-kor kezdődő műszakban már részt tudtam venni. Thom beállította a GPS-t, így a feladat csupán a fok tartása volt. A szél még mindig nem kapott fel, így csak ringatóztunk a királykék színű tengeren, csupán vizet látva körülöttünk. A nap nyugisan telt, a fedélzet kisebb elfekvővé alakult. A bátrabbak fontolóra vették a főzést, de némi lenntartózkodás után mindenki kirohant és a matracra vetette magát. Útközben néhány akció is történt, a szél irányt váltott, így mi is a vitorlák irányának a cseréjére szorultunk. 48 óra után megérkeztünk a Colóntól (Panama csatorna bejárata) pár kilométerre fekvő Rió Chagreszhez. A folyó bejáratánál egy 15. századi spanyol erőd állt a hegyen, ami kellemes kikötő helynek tűnt. A felfedező és begyűjtő túrák nagyon sikeresen alakultak. Manuel vezetésével egyik alkalommal a fiúk vagy 10 kiló mangóval, főznivaló banánnal, rendes banánnal, kókusszal… tértek vissza, így a hajó kisebb piaccá alakult pillanatokon belül. A mangó feléből lekvárt főztünk a kinti grill tűzén, a másik feléből mangó chatney-t készítettünk. A közeli folyótorkolatnál egyik délután Manuellel és Chrisszel édesvízi homárra vadásztunk a sziklák között, ahol utolért minket egy hatalmas zuhé. Pár nap után leereszkedtünk a folyón, ahonnan elég gyorsan megközelítettük a Panama csatornát. A technikai megoldás a világ egyik legfantasztikusabb technikai találmányának számít. Hatalmas tengerjárók szelik át a csatornát.

Másnap együttesen dzsungeltúrára indultunk, ahol kitűztük célul, hogy a hegyen elhelyezkedő biológiai kutatóközpontot meglátogatjuk, bár ide rendes út nem vezet. Nekünk egy térkép és két iránytű mutatta az utat a sűrű dzsungelen keresztül. Másztunk, kúsztunk, majd 3 óra múlva megérkeztünk a kutatótoronyhoz, ahol csupán egy magányos karbantartó emberrel találkoztunk és ahol előkerültek a táskákból a reggel frissen sütött oregánós kenyereim (minden nap más süt kenyeret), amit egy kis hagymával, sóval borssal, paradicsompürével és a házikészítésű mangolekvárral elfalatoztunk.. Mivel az idevezető út igen meredek volt, arra jutottunk, hogy visszafele egy másik úton próbálkozunk. Már fél 6-ot ütött az óra és mi még mindig csak a sűrű ágak között barangoltunk. Észak felé tartva biztosan tudtuk, hogy meg kell érkeznünk a folyóhoz, ahonnan már megtaláljuk a hajót. Az út egyre mocsarasabbá vált, de hezitálásra nem volt sok időnk, így térdig gázolva a mocsárban haladtunk az iránytű után. Bennem csupán az egyetlen félelmet a krokodilok keltették, mivel a folyó köztudattan otthont nyújt a 3-4 méteres állatoknak. Kiáltás: valaki megpillantotta a folyót. A kérdés, hogy melyik irányban van Karaka (a mi hajónk) és a kis hajó, illetve a kajak, amivel az egyik torkolatban a szárazföldre eveztünk. A fiúk derékig a folyóba süppedve megpillantották a hajót, jó irányban voltunk. Pár perc múlva megtaláltuk a kis hajónkat is, amibe mindenki fülig érő mosollyal, megkönnyebbülve szállt be. A naplementét a kishajónkból élveztük Karaka felé evezve.

Holnap továbbindulunk Portobello felé. Az út közel 10-12 órás lesz, így felkészülve a legrosszabbakra vizet, kekszet, gyógyszert mindenképp magamhoz veszek.

…A szél meglepett mindenkit és 6.5 – 7-es szélsebességgel (ami kb. 12 km/h), ami elég gyorsnak számít száguldottunk 8-9 órán keresztül a tengeren. Megelőzve a rosszullétet bevettem 2 gyógyszert, ami nem is 100%-an, de segített legyőzni a tengeribetegséget.

Útközben óriás tengerjárók, konténerszállítók vettek körül minket, amelyek napi átlagban 100.000 liter üzemanyagot fogyasztanak, felfoghatatlan és eszméletlen mennyiség.

Portobelloba este 8 körül érkeztünk meg, ahonnan ma Panama Citybe megyünk várostlátogatni.